randevú a legkedesebb izémmel

...aki csak olvassa ezt a bejegyzést, felkapja kis fejét, "végre összejött neki"...

Nem úgy van az kérem szépen!

Legkedvesebb izém, nekem csak Mariann, mindenki másnak Reni; egyik  legkedvesebb és legjobb fej (és csak szuperlatívuszok jutnak eszembe) barátom. Már a névválasztás is vicces, akár csak megismerkedésünk! Az én családom megrögzött "nagycsaládosok- egyesülete" tag. Hát Mariannék családja is az! Anno mikor még 1-essel kezdődtek az éveim (jejj de szörnyű ezt leírni), pesten táboroztunk. Ott volt Mariann is, aki már akkor is Reni volt! Első látásra utáltuk egymást, de nagyon! Én őt még csak akkor láttam először a csapatban. Szerintem ő is engem! De tudattuk a másikkal hogy kölcsönös ez az un-szimpátia...

Anyu szervező volt, így én meg a segédje! És annyira puncsos, ügyes, okos, jó fej gyerek voltam; hogy segíthettem az altatásban. Így mindenhová be kellett mennem, és elemlámpával fényezni, akik nem aludtak azokat meg "megverni"!

Hát Mariannék szobájába is betévedtem, és amint fényeztem, leüvöltött hogy "takarodjak már ki onnan, meg különben sem kéne világítanom!" és egyéb jelek! Na és akkor ott "leMariannoztam!" "Mariann aludjatok márr"

Hát igen ez volt talán a 2. napon, a 4-ből... Jah hát mondanom sem kell, hogy sikeresen megutáltattam magam a csapat felével! Nem baj, de akkor is én voltam az esti kém, a felügyelő...

Igen- igen, a tábor végén, baltával a fejünkben váltunk el egymástól, legalább is sztem tuti odaképzelte ő is a fejembe!

Aztán a következő nyári táborban, valami megváltozott. Annyira hogy elválaszthatatlanok lettünk! Kb. mindent együtt csináltunk, és végre most már nem szitkozódtunk, hanem gügyörésztünk egymásnak! Nagyon megszerettem, és szerintem ő is engem! (ajánlom neki hogy igen!!!)

Onnantól kezdve, viszont egy megmagyarázhatatlan kapocs alakult ki közöttünk!  Bármilyen kirándulásra megyünk az egyesülettel, mi csak együtt létezünk! És mikor a kötelező "neked most a családoddal kell együtt lenned" órák vannak, mindketten szomorúan vesszük tudomásul, hogy baszki  nem lehetünk együtt :(

Én nagyon szeretem a családját, egytől egyig jó fej emberek gyülekezete! Furcsa, de mindegyikkel el tudok beszélgetni, szinte bármiről! És ez nagyon "áldásos dolog". A fordítottját állíthatom, nem kell aggódnom, hogy ha a családommal egyedül marad kedves Mariannkám,akkor féltenem kellene! Örülök ennek! És erre pont tegnap este jöttem rá, már mint arra, hogy ez mennyire klassz dolog, hogy végre egy olyan "emberem" van akit bátran felvállalhatok a családom előtt, mert szeretik, megbecsülik és imádják :)

 

Félre ne értse senki! Mindenkit szeretek aki közel áll  hozzám, és mindenki pontosan tudja hogy kit kiért, miért szeretek! Meg lehet nyugodni, nem csak Mariannkám az egyetlen akit hazahozok, de most róla írok! Különbem is, neki még nem is szenteltem egy blog-bejegyzést sem! Vili? Nah azé'!

A másik kedvenc dolog, ami nagyon működik vele, az a nevetés! Bár aki velem van az sosem szomorú, azt nagyon utálom! Szomorkodni ott van a kispárna! (ha az mesélni tudna).

Ha együtt vagyok Mariannkámmal, akkor tőlünk hangos a város, a kávéház, a buszpályaudvar, a vasútállomás, a vonat, a busz, a ruha bolt, a főtér, az "újegerszeg".... minden, még a MC is :D

Együtt bámuljuk az embereket, és együtt bámulnak miket is az emberek... "ezek meg kik" gondolatok kíséretével!!!

Amit még észre vettem, egyébként tegnap, hogy egy kicsit féltékenyek vagyunk egymásra! Én jól kijövök a tesójával Dáviddal, aki egy picit divatmániás :)(sztem pont ezért bírom annyira őtet).

Mariann bár nem mondja, de látom rajta, hogy azért annyira ne örül, hogy ha esetleg ott van Dávid is és elég jól elbeszélgetek vele, annyira hogy Mariann kimarad a beszélgetésből! Szóval látom rajta hogy egy picit nem esik jól neki! Tegnap este mikor találkoztunk, én vonattal jöttem haza, kikísért vasútállomásra. Ott beszélgetünk még egy kicsit, mikor is egyszer csak megjelenik bátyám, aki épp vezetni volt! Szereti bátyámat, jókat szokott vele beszélgetni... és hát most velem esett meg az amit fentebb leírtam... szépen kimaradtam! Hey-hey mondtam is hogy ott vagyok áám! Na és akkor végre leesett! Hogy én is ezt teszem vele!

Nem hogy szomorú lettem volna, inkább örültem, és végre végre világossá vált a dolog, hogy miért is szeretem Mariannkámat :D

Féltékenyek vagyunk a másikra, hogy milyen jól elkommunikálgatnak a családjaink többi tagjaival! De ugyan akkor örülünk is neki, mert ez pont hogy jó! És remélem ez a kicsiny féltékenység meg majd elmúlik :) (akik most azt hiszik hogy borzalmasan féltékenyek vagyunk egymásra, el kell hogy keserítsem őket... :D)

Szóval hogy most már a "randiról" is írjak! Szanaszét fejemmel hazaértem Szombathelyről, a megbeszélt helyre sietek, ahol is már vár rám a kis szentem! Nézeget nagyon keresi már hogy honnan is jöhetek! És igeeen, észrevett, pont a másik irányból jöttem :) Már messziről mosolygunk egymásnak!

Eredetileg teázni indultunk volna, de most tették fel a belvárosban a díszeket az oszlopokra így inkább kikértünk magunknak 2 forrócsokit, és sétáltunk egy nagyot! :)

Mariann őszinte és sallangmentes, szóval ha valamit igazán meg szeretnék tudni, akkor tudjam kit kell kérdeznem! Bár amennyire ábrándozók vagyunk, annyira realisták is! Szóval mintha saját magamnak adnék egy pofont... wááá erre is csak most eszmélek rá!

Elvoltunk még a karűcsonyi vásárba, és megállapította M hogy a város már "újegerszeg" tele új emberekkel. Alig látszik hogy pestről jár haza... remélem jövő ilyenkor én is onnan járkálok haza...shhhhhhhh

Nagyon jól éreztem vele magam! Sokat beszélünk, majdhogy nem minden nap! Most nagyon természetes, hogy van nekem!

Aztán leültünk egy padra, néztük a fényeket(nem nem a csók következik, baszki mondom, hogy nem a csajom) és Sopron majd Pest feelingem volt. Sopronban voltunk utoljára együtt(most hangosan visítozik a gép előtt és mondja hogy nem, mert még utána is találkoztunk egyett, igen igaaaz). De Sopron az nagyon jó volt!

Szóval ahogy leültünk a padra, bekussoltunk mindketten! Jól kihadonásztuk magunkat abban a 1/2 órában amíg sétálgattunk a városban... belevágtunk a másik szavába, ugráltunk az utcán, és a szokásos ledöbbenős nézéseink :D

A következő tény, ami súlyosan leamortizált engem legalább is! Már nem lehetek fiatal apuka(jó de még igen). Úgy értve: már nem fogok 40 évesen a fiam /lányom szalagavatójára menni! Feltett szándékom volt az életben, fiatal apukának lenni. De még egy valamire való komolyabb kapcsolatom sem volt, akkor meg mit akarok! Szóval a terv a következő, ami azért egy kicsit megnyugtatta mindekttőnk lelkét!

24 éves korunkig kiéljük még magunkat! aztán szerzünk egy komoly kapcsolatot amiben 4 évig élünk, majd 28 évesen megházasodunk és már 30 éves korunkra 2 éves gyerekünk lehet! Abban mindketten egyetértünk, hogy egy pár éves(1-2) kapcsolatból nagyon nehéz megítélni azt, hogy a választottunk kitart életünk végéig, vagy hogy én kitartok e mellette. Hogy vajon igaz e a mese "az igaz szerelemről és az életünk igaz párjáról" azt mindenki döntse el maga! Én a feltétel nélküli szeretetben hiszek, az elfogadásban; és abban hogy van valahol egy lány akivel le tudom élni az életem, és még el is tud viselni engem. De jó lenne megtalálni még 24 éves koromra, mert különben öreg apuka leszek! Vicces, de azén apukám 28 vagy 29 volt mikor elvette anyut :) Lehet nem véletlen ez a bűvös szám!

Sokan gyereknek gondolnak még! Én ezzel nem mindig értek egyet! Azzal már sokkal inkább egyetértek, hogy gyerekes vagyok, vagy hogy gyermeki az őszinteségem!

Én csak úgy vagyok magamban az vagyok akit látsz kívülről!

Ha gyermek, akkor neked az, másnak a férj, vagy szerető, vagy dolgos fiú gyermek, vagy borzalmas ízléssel öltözködő fszfej, vagy egy hülye buzi aki azért öltözködik kirívóan (szerintem annyira nem is) hogy megnézzék, vagy őszinte barát, vagy ezernyi más! 

Nem számít hogy ki minek tekint, miután megismer úgy is világossá válik számára, hogy a csomagoláson túl, amit elsőre felfedezett azon kívül vannak más értékeim, amik sokkal fontosabbak, mint a rózsaszínnapszemüveges kitűzőm :D. Rájön hogy sokkal komplexebb, s minden bele illik az előbbi felsorolásból, nem csak az az egy dolog amit észre vett elsőként!

Nagyon jó kis esténk volt! Beszélgetős, nevetgélős, és végre-végre este volt!

Hát nem tudom Mariannkám milyen élményekkel, ment haza, de én nagyon jókkal, olyan természetesnek tűnt hogy találkoztunk, már várom a legköveztkezőt (igen a legkövetkezőt)!