Szem a szemben!

Tegnap délelőtt fát fűrészeltünk a bátyámmal. Nagymamáknál is egyedi fűtésű a lakás, és hát hogy legyen mivel fűteni, ahhoz fát kell vágni/fűrészelni/hasogatni/aprítani. Mi a fűrészelést választottuk. Kisebb darabokra cincáltuk a méteres akác rönköket, így már csak 1-2 sújtás a baltával és kész a tűzifa.

Fantasztikus.

Alig fél óra munka után, nekem már megint telement a szemem fűrészporral. [tudom; béna vagyok]. De mivel tesómnak hirtelen cigit kellett vennie, így én is hazarongyoltam a védőszemüvegemért. Mire visszaértem, csak nem akart kimenni a szememből a zavaró tényező, de hát nem érdekelt. Aztán a szemüvegben még sz@r@bb volt a helyzet! Befújta mögé a szél a porszemeket, így a másik szemem is tele ment.

Jól van Rambo vagyok!!! Hangzott belülről a csata kiáltásom, és konok fejemmel folytattam a munkát. Igaz, annyira irritálta a por a szememet, hogy csak úgy folytak a könnyeim. Gondolta az orrom, hogy ne legyen annyira unalmas, ő is elkezd folyni. Így felváltva hogy a szemem, hol az orrom törölgettem. Rémes! Délelőtt abba is hagytuk a fűrészelést, tesóm ment dolgozni,és én is akartam még itthon ténykedni. De hát a szemem csak nem engedte. Beleöntöttem egy fél üveg szem cseppet, kimostam vízzel is... de semmi változás.

Ekkorra, már a fejem sem bírta. Nem vagyok nyápic, de majdnem szétment az agyam a sok orrfújástól. Ledőltem egy picit. Gondoltam hátha kikönnyezem. Hát nem. :(

Csak fél órát szerettem volna aludni, de 2 lett belőle, és valamikor fél 4 kor arra riadtam, hogy most van vége a világnak. :S

Nem lett vége. De a szemem maradt ugyanolyan semmilyen.

Délután 5 órára az egyik szemem megjavult, már csak a másikkal voltam hadban!

Este volt egy megbeszélésem, nahát, kész kabaré voltam a fél szememmel, a folyó orommal, meg a hülye hangommal. De túléltem :)

Este már olyan szinten voltunk anyuval, hogy kikapom a szemem, ő meg kimossa a gödrét, majd gyorsan visszarakom a szemem! Aztán kevéssel 9 után[!!!] lefeküdtem, mert már nem tudtam mit csinálni. Nagyon rég feküdtem le ilyen korán.

Egész éjjel a szememet ingereltem, hogy legalább könnyezzem ki azt a kis sz@rt!

Reggel 7 körülre a másik szemem is megjavult! :)

Így a veszély elhárult. Az orrom azóta nem folyik, a fejem is jobban van :D

Bár, kicsit vérágas a szemem, de ez majd elmúlik.

Ámokfutás!

fánkifrájdéj...

...akár így is lehetne jellemezni a pénteki napomat.

Pedig nem így indult :)
Előző nap [csütörtök] színjátszó próba végén, odajött hozzám a boss, a következő kérdéssel.

"Ádám, holnapra lenne egy kisebb összejövetel, egyik munkatársamnak lenne a születésnapi zsúrja. Senkit nem tudtam elhívni meglepetésvendégnek. Néhány számot nem tudnál énekelni?"

A megdöbbenés utáni első reakcióm, egy nem túl lelkes igen volt.
Vannak kételyeim a bossal kapcsolatban, még nem tudom eldönteni mikor akar gúnyt űzni belőlem, és mikor van tényleg szüksége a segítségemre. Én eddig korrekt voltam hozzá. Ha kérte segítettem neki. Bár egyszer azért már mondhatnék nemet is. De mivel baromira nincs mit vesztenem, így miért ne! Sajnos most már vannak hátsó szándékaim is, így ha énekelni hívnak magán úton, akkor már azzal is számolok, hogy akár valaki olyan lát/hall ott aki majd a későbbiekben felveheti velem a kapcsolatot egyéb dolgok iránt. [jajj de megint megtekertem ezt a mondatot :D]
Lényeg a lényegben, hogy sosem lehet tudni.

Igenlésem azt jelentette, hogy néhány dalt énekeltem alappal. Hogy ne árválkodjak, egyik kórustársamat hívtam, vokálozni :)
Mi nagyon jól éreztük magunkat. Remélem a hallgatóság is. akik még 20-an sem voltak! Borzasztóan nehéz ilyen kevés embernek énekelni. Mert ami 1-200 embernél elmegy, és vicces, az nem biztos hogy tizedével ennyi embernél működik.

Na de mindenek előtt, a pénteki napom is forgalmas volt! Délelőtt elküldtem egy rakat e-mailt, rendbe vágtam a konyhát stb... Ezután fűnyírós ámokfutásomba kezdtem. Szomszéd és keresztanyumék udvarán is levarázsoltam a kósza fűszálakat.
Ezek után az utcán szedtem össze a kis vokalistámat, majd gyors zuhany és outfit igazítás után átsétáltunk a tett helyszínére.
Hihetetlen újabb krézi pillanatom agyszüleményeként, gyorsan magunkra applikáltunk egy gigantikus nagy masnit, hogy még inkább fokozzuk a meglepetést :)

Már javában beszereltük a hangosításunkat, laptopot, mikor egy kicsit sétáltunk az egyik[csak egy volt] folyosón. Egyszer csak meghallottam az ünnepelt hangját, aki a lépcsőn jött felfelé. Nem tudtam jobbat kitalálni, így mindketten befutottunk a nagyterembe, és egy nagy cserépkályha mellé bújtúnk el. Az ünnepelt nem vett észre bennünket. Bár mi alig bírtuk visszatartani a nevetésünket. De a veszély elmúlt.
Eztán a következő hihetetlenül élelmező ötletünk a férfi wc zárt ajtaja lett. Bezárkóztunk fél órára, ahol előbb a röhögéstől szakadtunk, és utólag is :D

Persze a többek tudták hogy mi kik vagyunk, miért vagyunk ott, próbáltak segíteni nekünk, hogy ne bukjunk le. A meglepetés sikerült :)

Itt viszont egy rövid szünet jött, mert vártunk még pár emberre...
DE aztán, a végzet minket is utol ért. A kis csapat örömmel fogadta az énekünket :)

Természetesen megvendégeltek bennünket. Amit eleinte szerényen visszautasítottunk, aztán beláttuk, hogy úgy sem szabadulunk addig, amíg nem essünk végig mindent.
Annyira finom ~tökösmákosrétest~ ettünk, hogy azóta is csak álmodom vele.
Az est további részében jókat beszélgettünk, nevettünk és ismerkedtünk. :)

Valamikor 11 tájt el is indultunk hazafelé. A vendéglátóink ragaszkodtak ahhoz, hogy átvisznek bennünket. De mi [legalább is én] csak gyalog akartunk hazasétálni, ami mégy így lassú tempóban is 25 perc volt. Útközben Beyoncé [<3<3] dalokat nyávogtunk. Imááádom :)

Abszolút jó este volt. Rengeteget ettem, nevettem, és sok sok energiával töltődtem fel:)