fánkifrájdéj...

...akár így is lehetne jellemezni a pénteki napomat.

Pedig nem így indult :)
Előző nap [csütörtök] színjátszó próba végén, odajött hozzám a boss, a következő kérdéssel.

"Ádám, holnapra lenne egy kisebb összejövetel, egyik munkatársamnak lenne a születésnapi zsúrja. Senkit nem tudtam elhívni meglepetésvendégnek. Néhány számot nem tudnál énekelni?"

A megdöbbenés utáni első reakcióm, egy nem túl lelkes igen volt.
Vannak kételyeim a bossal kapcsolatban, még nem tudom eldönteni mikor akar gúnyt űzni belőlem, és mikor van tényleg szüksége a segítségemre. Én eddig korrekt voltam hozzá. Ha kérte segítettem neki. Bár egyszer azért már mondhatnék nemet is. De mivel baromira nincs mit vesztenem, így miért ne! Sajnos most már vannak hátsó szándékaim is, így ha énekelni hívnak magán úton, akkor már azzal is számolok, hogy akár valaki olyan lát/hall ott aki majd a későbbiekben felveheti velem a kapcsolatot egyéb dolgok iránt. [jajj de megint megtekertem ezt a mondatot :D]
Lényeg a lényegben, hogy sosem lehet tudni.

Igenlésem azt jelentette, hogy néhány dalt énekeltem alappal. Hogy ne árválkodjak, egyik kórustársamat hívtam, vokálozni :)
Mi nagyon jól éreztük magunkat. Remélem a hallgatóság is. akik még 20-an sem voltak! Borzasztóan nehéz ilyen kevés embernek énekelni. Mert ami 1-200 embernél elmegy, és vicces, az nem biztos hogy tizedével ennyi embernél működik.

Na de mindenek előtt, a pénteki napom is forgalmas volt! Délelőtt elküldtem egy rakat e-mailt, rendbe vágtam a konyhát stb... Ezután fűnyírós ámokfutásomba kezdtem. Szomszéd és keresztanyumék udvarán is levarázsoltam a kósza fűszálakat.
Ezek után az utcán szedtem össze a kis vokalistámat, majd gyors zuhany és outfit igazítás után átsétáltunk a tett helyszínére.
Hihetetlen újabb krézi pillanatom agyszüleményeként, gyorsan magunkra applikáltunk egy gigantikus nagy masnit, hogy még inkább fokozzuk a meglepetést :)

Már javában beszereltük a hangosításunkat, laptopot, mikor egy kicsit sétáltunk az egyik[csak egy volt] folyosón. Egyszer csak meghallottam az ünnepelt hangját, aki a lépcsőn jött felfelé. Nem tudtam jobbat kitalálni, így mindketten befutottunk a nagyterembe, és egy nagy cserépkályha mellé bújtúnk el. Az ünnepelt nem vett észre bennünket. Bár mi alig bírtuk visszatartani a nevetésünket. De a veszély elmúlt.
Eztán a következő hihetetlenül élelmező ötletünk a férfi wc zárt ajtaja lett. Bezárkóztunk fél órára, ahol előbb a röhögéstől szakadtunk, és utólag is :D

Persze a többek tudták hogy mi kik vagyunk, miért vagyunk ott, próbáltak segíteni nekünk, hogy ne bukjunk le. A meglepetés sikerült :)

Itt viszont egy rövid szünet jött, mert vártunk még pár emberre...
DE aztán, a végzet minket is utol ért. A kis csapat örömmel fogadta az énekünket :)

Természetesen megvendégeltek bennünket. Amit eleinte szerényen visszautasítottunk, aztán beláttuk, hogy úgy sem szabadulunk addig, amíg nem essünk végig mindent.
Annyira finom ~tökösmákosrétest~ ettünk, hogy azóta is csak álmodom vele.
Az est további részében jókat beszélgettünk, nevettünk és ismerkedtünk. :)

Valamikor 11 tájt el is indultunk hazafelé. A vendéglátóink ragaszkodtak ahhoz, hogy átvisznek bennünket. De mi [legalább is én] csak gyalog akartunk hazasétálni, ami mégy így lassú tempóban is 25 perc volt. Útközben Beyoncé [<3<3] dalokat nyávogtunk. Imááádom :)

Abszolút jó este volt. Rengeteget ettem, nevettem, és sok sok energiával töltődtem fel:)