Találtam egy éjjeliszekrény méretű felülről nyitható ládikót, az egyik melléképületben, itthon.
Tegnap este azon gondolkoztam hogy vajon mit kezdhetnék vele. A napokban mindenképp akartam kezdeni magammal valamit, és azt találtam ki, hogy egy kicsit barkácsolok.
Befejezem a képkeretezést, felújítok egy polcos tárolót és egy könyvespolcot is.
Ma hozzáláttam a felújítási munkálatokhoz! A kis ládikóval kezdtem a sort.
A régi festékréteg lecsiszolásával hozzá is láttam a dolognak,aztán meg is álltam vele itt! Holnap fogom lefesteni, ahogy én fogalmazom "átkenni." Ma épp elég volt a csiszolás. Néha meg megálltam, kávézgattam, kutyával beszélgettem. Mert hogy tényleg beszélgettem vele! Egy nagy kockás anyaggal szórakoztam. Körbetekertem a nyakán, aztán Ő meg leszedte a kis mancsaival. Mikor újra rá szerettem volna tekerni, akkor felemelte a melső mancsát és nem engedte! Gondoltam, csak véletlen. De nem! Mert megint megpróbáltam, ismét tiltakozott!
Édes bogárkám. Mivel esett az eső, így a garázs előtt voltam kénytelen "barkácsolni". A kutyuli, meg vigyázott rám, mikor éppen nem a kómájából riasztottam fel a csiszoló hangjával.
Mikorra már végképp meguntuk az életünket, a kezembe vettem a camerát, és csináltam pár esős képet... erre arra az előkertben. Megáztunk, de nem érdekel az ilyen! Szeretek belemenni a természetbe és eggyé válni vele. Na jó meg kissé filmes is volt a szitu. Mint egy fura fiú aki, esőben a kezében egy camerával mászkál az udvarban stb...
A képek egy része már az arcoskönyvön, másik része meg a gépen :D
Az eső ellenére ma egy termékeny napom volt :)
Főztem ebédet, rendbeszedtem konyhát, barkácsoltam, már a második bejegyzésem írtam, 3 sorozatomnak láttam a mai epizódjait.
AMAZING :)
Napok óta karácsonyi hangulatban vagyok! Egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele!
Néhány héttel ezelőtt a nagy melegben elkezdtem karácsonyi dalokat dúdolni, miközben a ruhákat szedegettem be!
Ez odáig fajult, hogy néhány karácsonyi dalt meg is hallgattam zsötábon. Innentől kezdve nem volt visszaút!
Eddig is szoktam gyertyázni, mostanában viszont minden este kell gyújtanom néhány mécsest! [most is pislákol előttem egy!]
Egyfolytában karácsonyi dekorációkat keresgélek, ajtódíszeket, beltéri dolgokat, stb... Már vannak konkrétumok is a fejemben, mit hova hogyan, és azt majd egyáltalán is!
Sőt, húgommal csináltunk narancsos-fahéjas-extracsokis kekszeket...
Borzasztó, egy ilyen tudat hasadt elmével rendelkezni és megélni az élet minden napját! :D
Még a nyarat sem hevertem ki. Az őszt el is felejtettem. Egyből karácsonyt szeretnék[akarok!!!], nehéz ruhákkal, sok hóval, angyalokkal, szerelmes összebújásokkal, karácsonyi énekekkel, narancsos sütikkel, fűtött lakással. A várakozással, amíg karácsony nem lesz! A karácsonyfa izzóját minden este bekapcsolni, gyönyörű terítéket varázsolni, sütni, karácsonyi lapokat gyártani!
De mindközül a várakozást imádom a legjobban! Felkészülni a nagy napra. Feldíszíteni a lakást, amit sosem lehet elég korán elkezdeni.
AAAAA
Kavarognak bennem a gondolatok. Egyik nap feldíszítenék egy karácsonyfát, másik nap, pedig a verőfényes hullófaleveles őszben sétálnék!
Ha ilyen egy hormon zavarodott állapot, akkor gondolom hogy mit élhetnek át az áldott állapotban lévő hölgyek!
És ma is, miközben a ládikón dolgoztam, azon morfondíroztam, hogy vajon kinek lehetne jó karácsonyi ajándék!
Na jó most megyek is és kiverem a fejemből a gondolatokat!
Előbb még egy teljes ősz van előttem, őszi dekor kintire betnire, őszi prigramok [iskola :(((].
Hajrá hajrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése