face to face

Szeretném ha egyszer valaki valamikor  a közeljövőben jönne és megtenné azt amit véghezvittünk egy kósza ötlettől vezérleve!

Épp Ádám barátommal mászunk a városban, mert hogy én meg annyira okos vagyok már megint. Egyik Dj ismerősömnek volt jelenése, és mivel már régen is láttam/hallottam, így gondoltam majd most jól bepótolok mindent és a méltán hírhedt Color Arts Fesztivál keretein belül ezt meg is teszem. Na hát már  900 huf-os belépőnél kellett volna dobbantani, mert ez volt az előjele egy olyan dolognak ami még egy almacsutkát sem ért! Kiállítás és végtelen grafika próbálta megérinteni piciny kis lelkemmel, hogy ez most nagyon art, de nem nagyon sikerült! Pedig én próbálkoztam, de tényleg! Aztán végül meg is találtam az ismerősöm aki egyébként Dj Interface névvel mozog a zenei világban! Hát aztán ahogy találkoztunk is a gyors üdvözlésen kívül nem is történt semmi, amit furcsállok, mert nem erre számítottam. Még kb. 3 másodpercig voltam és léptünk is Ádámmal, mert EZ aztán kivágta a eklektikus művészi világom biztosítékait...

Az utcán aztán úgy döntöttünk, hogy nem hagyunk kialudni egy "gyertyafényt"  - jajj de milyen kis szellemes vagyok, a kórus neve, ahol énekelek, és a fényecske is akit éleszteni mentünk - ami mindenketetőnknek nagyon sokat jelent!

Nem szeretném leírni azokat a dolgokat amikről szó esett, hisz ez csak hármónkra tartozik. De mint ahogy azt a beköszönő mondatban is írtam, velem még soha nem történt ilyen!

Váratlanul jelentünk meg egy számunkra fontos embernél, jelezvén táblákat felmutatva, hogy fontos és szeretjük, Ádám még kettővel többel is :)

Szeretnénk  segíteni neki, mert úgy érezzük mindketten, hogy mély zuhanórepülésbe kezdett, pedig csak szeretné megoldani a problémáit... Hát segítőkezek nélkül hogyan menne? Olyanok nem nyújtanak felé akik nem is ismerik!

Eleinte jól sültek el a dolgok, csodálkoztam magamon, hogy milyen jól kommunikálok, hogy vesznek és hallgatnak! Érdekes, mert általában a 3. mondatomnál már közbeszól valaki "és azt hallottad már". A másik amit viszont a beszélgetés után tapasztaltam, hogy nem volt semmilyen hiányérzetem, "mit mondtam volna" szindróma! Tálcán kínáltam fel magam, és furcsa is volt! Konkrétan face to face beletoltam a lelkem az érzéseim egy ember lelkébe, nyújtva ezzel támaszfalat a biztos út felé! És úgy gondolom hogy ez nem csak neki szólt hanem a harmadik beszélgető partnernek is(Ádám), akit úgy gondolom biztosítottam... És valóban, jó érzés kinyitni, nyitni és kibeszélni, beszélni arról ami van. Felvállalni, bevállalni hogy: én most akkor elkezdek beszélni, mert nekem van problémám és én meg  akarom mondani, meg akarom oldani,veszem a bátorságot(hogy honnan azt magam sem tudtam ,de volt!!!)...

Jellemző rám, hogy harcolok kapcsolatokért! Úgy érzem, és hiszem hogy barátokkal lelki társakkal szemben kötelességem ezt tenni és támaszt nyújtani még ha nem is veszik észre! De néha kell hogy észre vegyék, és ez volt tegnap is, észre kellett vetetnem magam, magunkat!

Velem még soha nem történ ilyen. Ezelőtt még senkinek nem mondtam ilyet, és senki nem mondott nekem ilyet, és nem is éreztem volna, hogy valaki küzd értem! A családom., de hát az a "családom".

Mindezekből az a furcsa hogy közben meg Ádámmal alátámolygattuk egymás lelkét, pedig nem beszéltünk össze, nem beszéltünk le előre semmit. Közelebbinek mondhatom. Remélem érted!!!

Hát hogy adjunk egy konkluziót a dolgoknak, elmentünk enni egy jót! Ahol sikerült porráégetnem magam!

Pincér: p, Én: é a párbeszéd a következő:

p - neked sikerült már italt választani?

é - azt hiszem én is teázom...

p - jó, van meleg teánk..

é - hmmm, melegebb mint én? akkor az jó lesz!

 Ezen Ádám csak röhögni tudott velem, mert már tudja hogy csak égetem magam, de a pincér gyerek csak nézett nagyokat.... és kínjában nevetett...  Én meg csak azon filóztam, nem baj eggyel többen gondolják hogy meleg vagyok, juhéyy... Vissza kéne vennem magamból! De akkor nem lennénk önmagam. Tudok én viselkedni nem is arról van szó, de én a Jordán Ádám vagyok!!! és ebből egy centit sem engedek!

...tudni kell harcolni, harcolni kell, de tudni kell félreállni is, és néha félre is kell állni!