Nem illik rögtön a második bejegyzésben a múltat vakerszáni, de adós vagyok még 3 igen fontos bejegyzéssel! Az egyik a karácsonyom, a muffin party-m és a szilveszterem :D
Dec.24-25-26.
Sokat reméltem ettől a három naptól! Azért is talán, mert nagyon sokat készültünk rá, leginkább anyuval! Kitalálni a díszítést, a menüsort, terítés...
Idén is én díszítettem a karácsonyfát, nem is engedném másnak. Vettem pezsgő színű organza anyagot, azt vágtam csíkokra, majd ebből a 4 csíkból csináltam egy fűzért, végül ezzel tekertem körbe a fát :) nagyon ment az óarany díszekhez. Ilyen téren, mint általában minden téren, amihez hozzányúlok, azt szeretem úgy csinálni, hogy ne nagyon legyen benne bajság. Aztán az más kérdés, hogy természetesen kinek hogy tetszik! Nincs tökéletes, én sem tudok tökéletest alkotni, legyen minél jobb, és én nyugodt leszek.
Szenteste, vacsora, együtt a család. Tavaly nem igazán jött össze, mert ki itt ki ott dolgozott. Most viszont, mindenki ott ült az asztal mellett, ez azért jó volt. Az viszont nem., hogy mindenki hulla fáradt volt, így majdhogynem bealudt az asztal mellett. Ennyit erről.
Este a szokásos éjféli mise. Ami idén, rendhagyó módon nem otthon, hanem az Olai templomban volt! Otthon úgy telik egy mise, hogy végigbeszélgeti mindenki! Olában, meg mindenki csak ült maga előtt, várja a Kis Jézust, hogy szülessen már meg! Értem én, hogy ez a kereszténység legnagyobb ünnepe, meg hogy nagyon mélyen vallásos vagyok már megint! De mise előtt miért nem lehet egy kicsit beszélgetni? "Szia hogy vagytok, boldog karácsonyt" Ebben most mi a kirívó?
Társasággal voltunk, mint már az említettem, így az egész misét végigpofáztuk., az egész templom csendben ült, és azt a földöntúli csendet csak a mi nyenyerészésünk törte meg. Szerintem a Kis Jézus is örült neki, hogy nevetéssel vártuk! Nagyon nem tudom tolerálni az ilyen merev viselkedést!Hagyjuk úgy sem tudom megmagyarázni az igazam, jönnek majd itt az egyházi tanúk :D
Hajnalban még fotóztunk a húgommal a karácsonyfa előtt, meg kajáltunk, ahogy ezt ilyenkor szoktuk! Halkan megjegyeztem, hogy már megint nem tudom hánykor fekszem le, és ennek nem lesz jó vége... de ez senkit nem érdekelt :D
Másnap felébredeztem, és már az ebédre készülődtek anyuék :D Mind3 nap én terítettem, idén az én meglepetésem 7 darab szalvétagyűrű volt! Saját kezűleg készítettem őket. Igen, nem bírtam volna ki ha nem nyúlok bele ebbe is. Vékony szivacslap volt az alapanyag, és ezt még arany akrilfestékkel átfestettem, majd gyöngyöket varrtam rá :D borzasztóan nem tudtak mit kezdeni vele a családtagok! Hogy most akkor szabad e kiszedni a szalvétát vagy nem. Mondtam hogy nyugodtan, azért van, ez csak egy dísz, mivel karácsony van, ne legyen szokványos az asztal :D Este még filmeztünk, ahogy ezt ilyenkor szoktuk :D

Szóval átmentünk hozzá vacsorázni! Jól éreztük magunkat! Megmutatta a házát :D Tele volt vicces dolgokkal. P imádja hadtörténeti dolgokat, van egy csomó tőrje, rohamsisakja, és 600 könyve, amik közül mindegyiket olvasta. Ezek a könyvek nem 100 oldalasak, 2-3száznál kezdődő elég méretes darabok. Ettünk finomat, ittunk forralt bort. Jól telt a nap. Nővérem nagyon izgult, hogy hogy fog sikerülni az este. De hát felesleges volt! Mert nagyon jól sikerült :D
Eltelt ez a 3 fontos nap is, voltak pozitív és negatív események egyaránt, de szerintem egyértelműen jól sikerültek a ünnepek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése